Asztalos szakképzés Dombóváron

asztalosszakképzés Dombóvár

Asztalos-szakképzés

1997 óta foglalkozunk az asztalos szakképzés gyakorlati oktatásának ellátásával Dombóváron. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az új generáció is megtanulja a szakma minden részletét és szeresse szakmáját.

Az első tanévben az szakmai fogalmakat ismerik meg a tanulók, megfigyelik a régebbi tanulók, de főleg a szakoktató munkáját, később az alapmunkálatokat már végzik, de csak felügyelet mellett. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy lehetőségük legyen jó példát követni, ezért nagy hangsúlyt fektetünk tanulóink megfelelő oktatására.

 
asztalostanulokepszes Dombóvár

A második tanulóévtől a gépeknél is gyakorolnak

Felügyelet alatt a tanulók elsajátítanak minden apró fortélyt és szakmai tudást a termékek elkészítéséhez, és megfelelő képzést kapnak ahhoz, hogy szakvizsgájukon magabiztossággal sikerüljön teljesíteni az elvárásokat. A cég vezetője - Gyugyi Tamás - évek óta a Szakmunkásvizsga Bizottságának is tagja, ezért a képzettség megszerzésének utolsó részénél is tanulóinak a támasza, nála tényleg állítható, hogy az utolsó pillanatig felügyelet alatt tartja a rá bízott új generációt.

 
asztalostanulo Dombóvár

Nem mindig könnyű a munka ...

Természetesen problémák is előfordulnak munkánk során, főleg a tanulókkal. Mi azonban nagy figyelmet fordítunk arra, hogy tanulóinknak és munkatársainknak a munkahelyi oktatáson és feladatokon kívül a magánéletükben is támaszuk legyünk, adott esetben privát ügyeik rendezésében is segítsük őket.

 
Gáspár Zsolt tanulo Gyugyi faipari Kft

Gáspár Zsolt

Asztalostanuló a Gyugyi Kft-nél: 2006 - 2009

Nagyon szívesen tanulok és dolgozom a cégnél. Itt a kéziszerszámok és a gépek használatára is alaposan megtanítanak, amiért nagyon hálás vagyok a cégvezetőknek és az oktatásvezetőknek egyaránt. Tudom, hogy szilárd alapokat kapok a szakmáról, és hogy a végzettségem méltán kiérdemelt lesz.

 
Apáti Balázs

Apáti Balázs

Asztalostanuló a Gyugyi Kft-nél: 2006 - 2009

Nagyon örülök, hogy sikerült a Gyugyi Kft-nél elhelyezkednem gyakorlati oktatásra. A rendezett és szervezett oktatáson kívül emberséges hozzáállást is kapunk a cég vezetőitől, személyes problémáimmal is bármikor bizalommal fordulhatok akármelyikükhöz, ami szerintem szintén nagy segítség.